A tizenhetedik században nagy tömege jelent meg a magyar nyelvű naptáraknak; a nyomtatvány-privilégiumok rendszere még nem volt kiépítve, s így a könyvnyomtató meglehetősen szabadon foglalkozhatott a vásárokon jól kelő kalendáriumok kiadásával. Vannak e századból való naptáraink a legtöbb akkori nyomdahelyről: Kassa, Debrecen, Lőcse, Keresztúr, Csepreg, Pápa, Zsolna, Tejfalu, Sárospatak, Várad, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Csík tipográfiáiból. Különösen népszerű volt közülük a lőcsei kalendárium a maga időjóslásaival s parasztreguláival.
A nyomtatványszabadalmak rendszere a tizennyolcadik században szakadt reánk, s legelső sorban is a naptár-privilégiumokban nyilvánult meg. Először Töltési István kapott engedélyt 1705-ben a híres komáromi kalendárium tizenöt esztendőn át való kiadására. A bécsi hatalmasok ennek fejében megtiltották 1714-re a már száz esztendeje megjelenő debreceni kalendáriumnak a kiadását. 1728-ban egy Spaiser F. Domokos nevű pozsonyi könyvkötő kapott egész Magyarországra szóló tízéves szabadalmat magyar és német naptárak megjelentetésére; e szabadalmat több ízben is meghosszabbították tíz-tíz esztendővel.
A nyomtatvány-privilégiumos rendszert könnyebb volt megparancsolni, mint betartani, különösen a legkapósabb nyomtatványt, a kalendáriumot illetően. Hiszen maga a helytartó tanács sem respektálta a tulajdon maga intézkedését: Spaisernek szabadalmat adott, mielőtt a Töltési István privilégiuma lejárt volna. Streibig győri tipográfus már 1738-ban "lőcsei", majd "komáromi" kalendáriumot nyomat minden privilégium nélkül; példáját követik a budai, soproni meg pozsonyi könyvnyomtatók. Spaiser elkeseredetten pöröl mindenfelé; évtizedes küzdelmében végül is alul marad. A helytartó tanács úgy látszik unni kezdi a dolgot, s a század második felében már nem gördít különösebb nehézséget az újabb kalendáriumi szabadalmak megadása elé. A naptárkiadás tehát apródonként a szabad versenynek a mai jellegét kezdte ölteni magára.
Egyedi keresés