A kalendárium egy, az év napjait, évfordulókat, ünnepeket, sok esetben olvasmányokat is tartalmazó évkönyv, melynek elsődleges feladata az idő múlásának jelzése volt.
A kalendáriumok történetének kezdete a 15.-16. század fordulójára tehető, ekkor jelentek meg ugyanis az első, teljes évre szóló naptárak. Ezek később számos információval kibővültek: elsősorban a mindennapi élethez kapcsolódó hasznos tanácsokkal, de - a kor szellemiségének megfelelően - a szentek felsorolásával, egyházi ünnepekkel, és asztrológiai jellegű jóslásokkal is.
Jellemző a kor terjesztési viszonyaira, hogy a kalendáriumokat év közepén adták ki annak érdekében, hogy év végére az ország legeldugottabb részére is megérkezhessen. Magyarországon a kalendáriumok először a pestiek kezébe kerülhettek, majd augusztusra eljutottak a nagyvárosokba is, ahol az úgynevezett kalendárium-vásárokon lehetett hozzájutni.
A 18. században kezdett nőni a szórakoztató irodalmi jellegű tartalom aránya, ami egész egyszerűen a kalendáriumokat kiadók közti konkurenciaharcnak tudható: a népszerű irodalmi műveket is tartalmazó kalendáriumoknak nagyobb volt a keletjük, s a kiadók megkezdték küzdelmüket a vásárlók kegyeiért. Szintén a 18. századra tehető a kalendáriumok tartalmának differenciálódása: míg korábban legfeljebb a kötés volt igényesebb vagy éppen egyszerűbb, a tartalom módosulásával már a művelt rétegek számára kívántak egy hozzájuk közelebb álló kiadványt összeállítani. A kalendárium - a naptárfunkción túli - műveltető és szórakoztató szerepe nem egyszerűen különvált, hanem arányaiban, minőségében módosult.
Egyedi keresés