Főként a birtokos nemesi rétegeknél volt gyakori a nemesi előnév, régiesen a prédikátum használata a családnévhez kapcsolódva (pl. Dapsy Hubay László, lenkei Lenkey Lenke, szigeti Györffy István). A prédikátumot mindig annak a falunak a nevéből képezték -i képzővel, ahol a nemzetség őse az eredeti birtokát kapta. A kuriális borsodi, hevesi falvakban - s mindenütt, ahol a nemesi nemzetségek családjai megsokasodtak - az ágak (hadak) és családok ragadványneveket viseltek. A ragadványnevet általában a családnév és a keresztnév között helyezik el (pl. Holló Leleszi Lothar, Bolyki Úr Alfonz). Egyes falvakban a család- és keresztnév után, harmadik helyen tüntetik fel (Németh Béla hadnagy, Kóródi Ferenc csamu), de vannak olyan falvak is, ahol a nemesi előnév módjára használják, azaz a ragadványnév a családnév elé kerül (pl. Kadét Farkas János, Sajónémeti).
Jellegzetes volt az egykori kisnemesség utódainak keresztnévdivatja is az 1848-1945 {8-166.} közötti időben. Kedvelték a ritka, az idegen hangzású és a bibliai neveket. Ezeket a borsodi, észak-hevesi kuriális falvakban naiv módon képzett becéző alakban használták. Például Ráfael (Rafus), Gedeon (Gedus), Benjámin (Benu), Joachim (Juháki), Lothar, Ágoston, Ferdinánd; a nőknél Jozefin, Amália, Franciska, Apollónia stb. Ugyanakkor a parasztok többsége még ragaszkodott a római katolikusoknál tömegesen használt keresztnevekhez (János, József, Mária). A ritka keresztnevek korai divatját az egykori kisnemességnél nemcsak az azonos nevű családok tömeges jelenléte magyarázta egy-egy faluban. Egyszerűen előkelőnek, úri hangzásúnak érezték a ritka keresztnevet, szemben a tömegesen használt keresztnevek "parasztos"-ságával (Paládi-Kovács A. 1981a: 170-171).
Mellesleg a kisnemesség a 19. században már a dialektust is sok vidéken kerülte, s törekedett az "úri" beszédmód utánzására. Kereste a "művelt" emberek társaságát, noha saját iskolázottsága sok esetben a parasztok színvonalán állt.
Egyedi keresés